2012. május 20. Köszöntő
Keresés 

Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Nagy szeretettel köszöntöm Szárász község valamennyi polgára nevében.

Településünk Baranya megye észak-keleti részén található a Baranyai Hegyhát részeként, Egyházaskozár és a Tolna megyei Lengyel között.
A táj melyben a településünk fekszik festői környezetbe illik, a falu határában horgásztó található a kikapcsolódásra vágyók számára. A község közelében folyik a Hábi patak, és 500 m távolságra található Mátyás király kútja, mely egy kellemes gyalogtúra keretében meglátogatható.
Építészeti látványosságunk római katolikus templom.

Az Árpádkori településünkön a II. világháborút követően moldvai csángó-magyarok telepedtek le. Lakosaink többsége mezőgazdaságban tevékenykedik, többen pedig ingáznak a környező nagyobb településre.

Nagyobb rendezvényünk a Falunap, melyet hagyományosan minden évben június 29.-én rendezünk meg, ekkor emlékezünk meg Domokos Pál Péter csángókutatóról, aki egykoron a község lakója volt.

Kedves Látogató! Amennyiben felkeltettük érdeklődését településünk iránt úgy nagyon szívesen látjuk Szárász községben.

Tisztelettel köszönti Önt:

Simon Péter
polgármester

   Aktuális híreink

7300 Komló, Városház tér 1. | Tel.: 584-000 | e-mail: polghiv@komlo.hu Készítette a Rufftech Kft.